Mesélik, hogy ez állt egy egyesült államokbeli racionalista akadémia homlokzatán: ’’Isten halott-- Nietzsche’’. Egy reggel felfedezték, hogy éjjel valaki letörölhetetlen festékkel ezt firkálta a jelmondat alá: ’’Nietzsche halott--Isten’’.
Az igazi Isten létezik. Soha nem hal meg, mivel Isten jelenti a legmagasabb igazságot, vagy az univerzum alapvető energiáját. Isten létezik, de az emberiség messzire menekült tőle, a modern civilizáció teljesen hátat fordított az univerzum rendjének. Hogyan tudjuk újra megtalálni és követni a kozmikus rendet és igazságot, vagy Istent?

Nyugaton felvetették ezt a problémát filozófusok, írók, gondolkodók, anélkül, hogy igazából összegzést, megoldást, módszert tudtak volna rá adni. Amióta Európába érkeztem, folytattam a za-zen gyakorlását tanítványaimmal, akik újra közeledni akarnak a kozmikus rendhez, és ehhez egy valódi, erős, hatékony módszert akarnak találni. Az én Zenem összesűríti az összes Buddhák, mesterek és bölcsek tanítását, és Ázsia spirituális tapasztalatát. Tanítás, melynek lényege a testi és a szellemi harmóniája, egysége. A legmagasabb bölcsesség a békét, az egységet kívánja, túl a relativitáson, a kettősségen, az ellentéteken.

Ha sokan elolvassák ezt a könyvet, ha megértik a tanítását, nagyon boldog leszek: felkeltik magukban és maguk körül a fejlődés szelét. Maguk, európaiak, a keleti szellem és a nyugati szellem összeolvadása révén meg fogják alkotni az élet legmagasabb dimenzióját.

Mély szeretettel, forrón kívánom, hogy most és a jövőben boldogok legyenek.

ITT ÉS MOST A KARD ÚTJÁNAK TTKA

Egy nap egy fiatalember felkeresett egy nagy kendómestert (japán kardvívás), hogy a növendéke legyen. A mester elfogadta: ’’Mától fogva-- mondta neki-- minden nap elmész az erdőbe fát vágni, és a folyóra vízért.’’ A fiatalember ezt tette három éven át, végül így szólt mesteréhez: ’’Azért jöttem, hogy kardvívást tanuljak, és mostanáig még a dozsója küszöbét sem léptem át!’’ ’’Jól van--mondta a mester--ma belépsz oda. Kövess. És most, menj körbe a teremben, finoman a tatami (rizsszalmából készült szőnyeg) szegélyén járva anélkül, hogy egyszer is lelépnél róla.’’ A tanítvány egy éven át ennek a gyakorlatnak szentelte magát, és végül iszonyú haragra gerjedt. ’’Elmegyek. Semmit nem tanultam meg abból, amiért jöttem!’’ ’’Ma--válaszolt a mester--átadom neked a végső tanítást. Gyere velem.’’

A mester elvitte tanítványát a hegyekbe. Hamarosan egy szakadék előtt találták magukat. Egyszerű fatörzs szolgált pallóként, a mélységet átívelve. ’’Na jó, menj át’’--mondta a mester a növendéknek. A fiatalembert elfogta a rémület és az émelygés a meredély láttán, bénultan állt. Ekkor arra jött egy vak. Habozás nélkül, botjával tapogatózva nekivágott a gyönge pallónak, és nyugodtan átment rajta. Több se kellett a fiatalembernek, hogy megismerje a felébredést, és feladja minden halálfélelmét. Nekiiramodott, és máris a feneketlen mélység túloldalán találta magát. A mester odakiáltott neki: ’’ Elsajátítottad a kardvívás titkát: föladni az egot, nem félni a haláltól. Minden nap fát hasogatva és vizet hordva hatalmas izomzatra tettél szert; figyelmesen a tatami szélén járva magadévá tetted a mozdulat pontosságát és kifinomultságát. És lám, most megértetted a kard útjának titkát. Menj. Mindenhol te leszel a legerősebb.”

MI A ZEN?

A Zen titka abban áll, hogy üljünk, egyszerűen, cél és nyereségvágy nélkül, egy nagyon összpontosított tartásban. Ezt az érdeknélküli ülést hívják za-zennek; a za ülést jelent, a zen pedig meditációt, koncentrációt. A tartás tanítása, ami a Zen átadásának lényege, egy dodzsóban (az Út gyakorlásának helye) történik. Egy mester végzi, akit hagyományosan avattak be a pátriárkák és a Buddha átadási vonalába. A za-zen gyakorlása nagyon jótékony hatással van a test és a tudat egészségére, normális állapotuk felé tereli őket. Nem szűkíthető le egy fogalomra, gondolatokkal sem lehet visszaadni, csak a gyakorlás által; ez lényegében egy tapasztalat. Az intelligencia nincs alábecsülve, csak a tudat egy magasabb dimenziója után kutatunk, amely nem ragad le a lények és dolgok egyoldalú látásmódjánál. Az alany a tárgyban van, és az alany tartalmazza a tárgyat. Arról van szó, hogy a gyakorlás által megvalósítsuk minden ellentmondás, minden gondolati forma meghaladását.

A Zen-buddhizmus filozófiai kifejezésében nincs tehát semmi olyasmi, ami kényszerítő és merev gondoltrendszerre utalna; olyan elvek átadása, amelyeket egy ezeréves és egyszerre mindig új tapasztalat, a felébredés tapasztalata kovácsolt össze. Néhány tömör alapformula, néhány kulcsszó köré csoportosulnak és rendeződnek a megélt dolgok. A szavak felelnek egymásnak, kommunikálnak anélkül, hogy megzavarnák a folyamatosságot, a valóság megfoghatatlan tünékenységét, amit segítenek körülírni. Megvilágítják a mindennapi létezést, a gyökerénél megragadva.

Az itt és most kulcsfogalom; a jelen a fontos. A legtöbben hajlamosak vagyunk arra, hogy szorongva gondoljunk a múltra vagy a jövőre ahelyett, hogy teljesen a pillanatnyi tetteinkre, szavainkra és gondolatainkra figyelnénk. Jó, ha (il convient) teljesen jelen vagyunk minden egyes mozdulatban: összpontosítani itt és most, ez a Zen tanítása. Ugyanilyen lényeges formula a “csak ülni” (sikantaza), és az “érdek nélkül, cél és haszonvágy nélkül” (musotoku).

Vissza az eredethez. Megérteni saját magunkat, mélyen megismerni magunkat, rátalálni igazi énünkre. Ebben található minden vallás és minden filozófia örök lényege, a bölcsesség forrása, az élővíz, ami a za-zen rendszeres gyakorlásából fakad. A Buddha-természet jelentése: tudatunk lehető legnormálisabb, természetes, eredeti állapota. Minél inkább közelítünk ehhez a tiszta tudatállapothoz, annál sugárzóbb, termékenyebb, jótékonyabb légkört tudunk teremteni magunk körül. Minél inkább eltávolodunk tőle, annál inkább a csőcselék prédájává válunk (proie du milieu).

Ha kinyitjuk a kezünket, minden dolgot megkaphatunk. Ha üresek vagyunk, az egész univerzumot tartalmazhatjuk. Az üresség a tudat állapota, amely nem ragaszkodik semmihez. Szekito mester, a híres kínai mester írta:

magába foglalja az univerzumot. Még ha tudatunk kicsi is, a határtalanságot tartalmazza...”

A Zen túl van minden ellentmondáson. Befogadja őket és túllép rajtuk. Tézis, antitézis, szintézis és azon túl. Amikor a Zen-mesterek tanítványaik kérdéseire egy-egy rejtvénnyel válaszolnak, ami abszurd viccre hasonlít, az nem tréfálkozás. A mester mindig arra törekszik, hogy a növendéket rávegye, hogy túlllépjen a gondolaton. Például azt mondjátok neki: “fehér”, ő azt feleli: “fekete”, azért, hogy saját magatok lépjetek túl. Nem tart fenn egy tézist (?), hanem megmutatja a kérdés másik oldalát, hogy a beszélgető társ maga találja meg a középutat. Ha azt mondom: “Amikor meghalunk, minden meghal”, ez nincs kívül az igazságon, de nem is az egész igazság. Túl kell lépnünk! Arra a kérdésre: ”Mi a Buddha lényege?”, Huang-Po így válaszol: “A vécéseprű.” Néha azt mondom:

“Ez a Buddhaszobor, ami előtt meghajlok, csak fa, semmi, eléghet, egyáltalán nem fontos: mégis a legmélyebb tisztelettel háromszor meghajlok előtte, mivel az abszolút buddhaságot jeleníti meg, az isteni természetet.” Látni kell egy jelenség minden arcát.

Bizonyos, hogy a vallásos formák kitünőek egy adott helyen és adott időben. Mint a lényeg gyakorlása, az eredet megtapasztalása, a Zen meghaladja a tér-időt, egyszerűsége és egyetemessége révén a Fejlődés tengelye (pivot) lehet. Ahogy egy tavaszi áradás (torrent) felébreszti a pusztát, úgy vált ki a Zen egy belső forradalmat, egy mély átalakulást lényünkben. Amikor nem fejlődünk, visszafejlődünk. Ha nem alkotunk, meghalunk. Ha a jobb kezed akadályozva van, használd a bal kezedet. Felébredni, alkotni, intuitív módon: mindegyikünk építi a civilizációt.

A modern tanításban a beszédé az elsődleges szerep, de a szavak gyakran nem fejezik ki a valódi gondolatot vagy a mély hozzáállást. A beszéd majdnem mindig hiányos. Amikor megtalálja a helyességét, akkor tapasztalatunkat “lelkemből lelkedbe” adjuk át.

A Zen elér a legmagasabb bölcsességhez, a legmélyebb szeretethez. A bölcsesség néha hideg, ez az apa az anya nélkül. Megtisztítva minden formalizmustól, a vallás megadhatja a szeretet tudatát. A nagy bölcsesség alapvetően visszatérés az eredethez, az univerzum igazsága, életünk alapja, túl a jelenségeken. A vallásos tapasztalat újra éltető forrása lehet az emberi létnek, amit megnyit a legmagasabb dimenziójának.

A FELÉBREDÉS TARTÁSA

A Zen titka a za-zen gyakorlása. A za-zen nehéz, tudom. De naponta gyakorolva nagyon hatékony a tudat kiszélesítésére és az intuíció fejlesztésére. A za-zen nem csak nagy energiát szabadít fel, ez a felébredés tartása. Gyakorlása közben nem kell törekedni semmiféle dolog elérésére. Tárgy nélkül, csak az összpontosítás a tartásra, a légzésre és a tudat hozzáállására.

A TARTÁS. A zafu (kerek párna) közepén ülve lábainkat lótuszban vagy féllótuszban keresztezzük. Ha ez lehetetlen, egyszerűen keresztezzük lábainkat anélkül, hogy az egyik lábfejet a combra helyeznénk, mindamellett ajánlatos térdeinkkel erősen a talajra támaszkodni. A lótusz helyzetben a lábfejek mindkét combon fontos akupunktúrás pontokat tartalmazó zónákat nyomnak, amelyek a máj, az epehólyag és a vese meridiánjainak felelnek meg. Régen a szamurájok automatikusan gerjesztették ezeket az energia-központokat, ahogy combjukkal szorították a lovat.

A medence előrebillentve az ötödik ágyékcsigolya tájékán, a gerinc jól kihúzva, a hát egyenes, térdeinkkel nyomjuk a földet és fejünkkel az eget. Az áll behúzva, ezáltal a tarkó is kiegyenesedik, a has laza, az orr a köldök vonalában, így olyanok vagyunk, mint egy felajzott íj, amelynek a tudat a nyila.

Ha megvan a tartás, öklünket (hüvelykujjunkat szorítva) combunkra tesszük a térd közelében, és egyenes háttal jobbra-balra hajolgatunk hétszer-nyolcszor, apránként csökkentve a mozgást, míg meg nem találjuk a kiegyensúlyozott függőlegességet. Ezt követi a köszöntés (gasso), azaz két kezünket összeérintjük magunk előtt, a két tenyér egymás felé fordítva a váll magasságában, a behajlított karok vízszintesek maradnak.

Már csak annyi van hátra, hogy bal kezünket a jobb kezünkbe helyezzük tenyérrel fölfelé, hozzáérintve az alhashoz; a hüvelykujjak vége összeér, enyhe feszültség tartja őket vízzsintesen, se hegyet, se völgyet nem mutatnak. A váll természetesen leesik, ahogy leeresztjük és hátraejtjük(?). A nyelv hegye a szájpadlást érinti. Tekintetünket magunk elé helyezzük körülbelül egy méterre. Tulajdonképpen befelé fordítjuk. A szem félig csukva, nem néz semmit--még ha intuitív módon mindet látunk is!

A LÉGZÉS elsődleges szerepet játszik. Az élőlény lélegzik. Kezdetben van a légzés. A Zen-légzés nem hasonlítható semmilyen más légzéshez. Mindenekelőtt lassú, erőteljes és természetes ritmus kialakítására törekszik. Ha a lágy, hosszú és mély kilégzésre koncentrálunk, figyelmünk a tartásra összpontosul, akkor a belégzés természetesen jönni fog. Lassan és csendesen fújjuk ki a levegőt, miközben a kilégzés keltette nyomás erőteljesen leszáll a hasba. “Rányomunk a belekre”, jótékony masszázst idézve elő a belső szervekben. A mesterek a Zen-légzést tehénbőgéshez hasonlítják, vagy a csecsemő sírásához közvetlenül születése után. Ez a légzés az “om”, az elvetett mag, ez a pneuma, az élet forrása.

A TUDAT HOZZÁÁLLÁSA. A helyes légzés csak helyes tartásból eredhet. Ugyanígy a tudat hozzáállása természetesen fakad abból, hogy mélyen összpontosítunk a testtartásra és a légzésre. Akinek van légzése, sokáig, intenzíven és békésen él. A helyes légzés gyakorlása lehetővé teszi, hogy semlegesítsük az idegsokkokat (megrázkódtatásokat), úrrá legyünk ösztönökön és szenvedélyeken, ellenőrizzük a tudati tevékenységet.

Az agyi keringés jelentősen javul. A kéregállomány pihen, a gondolatok tudatos áramlása leáll, miközben a vér a mély rétegek felé tódul. A jobb vérellátásnak köszönhetően ezek felébrednek félálmukból, és aktivitásuk a jó közérzet, derű, nyugalom hatását kelti, közel a mély alváshoz, de teljesen éberen. Az idegrendszer ellazul, a “primitív“ agy teljesen aktív. Befogadóak, figyelmesek vagyunk a legmagasabb fokon, a test minden egyes sejtjén keresztül. A testtel gondolkodunk, öntudatlanul, túllépve minden kettősségen, ellentmondáson, anélkül, hogy energiát használnánk el. A primitívnek mondott népeknél a mély agy (?) nagyon aktív maradt. A mi civilizációnk kifejlesztése közben az intellektust tanítottuk, finomítottuk, egyre bonyolultabbá tettük, és elvesztettük az erőt, a megérzést, a bölcsességet, amik az agy belső magjához kapcsolódnak. Éppen ezért a Zen felbecsülhetetlen kincs a ma emberének, legalábbis annak, akinek van szeme, hogy lásson, és füle, hogy halljon. A za-zen rendszeres gyakorlása révén lehetőséget kap arra, hogy új emberré váljon, visszatérve az élet eredetéhez. Eljuthat a test és a tudat (ami egy) normál állapotához, gyökerénél megragadva a létezést.

Za-zenben ülve hagyjuk, hogy a képek, gondolatok, tudati képzetek, amelyek a tudattalanból merülnek fel, menjenek, mint felhők az égen--anélkül, hogy ellenkeznénk velük, anélkül, hogy ragaszkodnánk hozzájuk. Mint árnyékok a tükör előtt, a tudatalatti kivetülései úgy jönnek, mennek és enyésznek el. És elérkezünk a gondolatok nélküli, mély tudattalanhoz, túl minden gondolaton (hisiryo), igazi tisztaság. A Zen nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon nehéz megérteni. Erőfeszítés és gyakorlás kérdése-- mint az élet. Teendők nélkül, cél és haszonvágy nélkül ülve, ha tartásotok, légzésetek és tudatotok hozzáállása harmóniában van, megértitek az igazi Zent, megragadjátok a Buddha-természetet.

A FORMA ÉS AZ ERŐ: SI-SZEI

A tartás japán fordítása: Si-szei. Tulajdonképpen inkább a japán és az ó-kinai ötvözetéről van szó, amiben a si a formát, a szei pedig az erőt jelenti. A forma jelenti a tartást, aminek a lehető legszebbnek kell lennie. De a za-zen-tartás nem csak forma, mindig egyesülnie kell a szei elemmel, vagyis az erővel, az aktivitással. Persze a forma a fontos, helyes kell, hogy legyen, de ha nincs benne erő, energia, akkor nem teljes. A két elem egysége adja a tartást. Ezt másképpen az ikioi szóval jelölhetjük, ebből iki: légzés, és oi: élet, életerő.

Amikor figyellek benneteket, észreveszem, hogy egyeseknek erős az aktivitásuk, másoknak nem. Milyen jelekből látszik ez?

Az áll jól be van húzva. Ha az aktivitás csökken, akkor az áll felemelkedik, vagy megroggyan. Ha túl sokat gondolkodunk, fejünk előreesik.

A kezek között feszes kapcsolat van. Amikor fáradtak, figyelmetlenek vagyunk, nem összpontosítunk, nincs köztük feszesség.

Sok idegszál halad át a tarkón, és ha serkentjük a keringést, akkor nagyban javul az agy vérellátása.

A forma és az erő szorosan összefügg. Nem elavult formalizmusról van szó, hanem egy tökéletes tartás gyakorlásáról, amit az összes Mester átadási vonala révén tanulmányoztak és mélyítettek el.

Kínában, egy Zen-templomban a Mester egy napon így szólt tanítványaihoz a za-zen gyakorlása közben:

“-Mit csináltok?
-Nem csinálunk semmit.
-Nem, csinálás nélkül csináljátok.”

A JÁRÁS LÉNYEGE: KIN-HIN

A dozsóban tanítják a test négy alapvető tartását: hogyan álljunk, hogyan járjunk, hogyan üljünk, hogyan feküdjünk. Ezek az eredeti testhelyzetek. Azok, amelyeket általában felveszünk, a testtartások, amikben elhagyjuk magunkat(?), az esetek többségében csak megtört tartások.

Az álló és járó tartás nagyon fontos. Kin-hinnek nevezzük. Maurice Béjart felismerte benne az európai klasszikus balettban tanított tánclépések és -tartások eredetét.

Állunk egyenes háttal, jól kiegyenesített gerinccel, behúzott állal, feszes tarkóval, tekintetünket három méterrel magunk elé helyezve, vagyis körülbelül az előttünk álló dereka magasságában, ha libasorban haladunk. Bal hüvelykujjunkat a bal kéz öklébe szorítjuk, amit élével a plexus solarisra teszünk. A jobb kéz ráborul a bal ökölre, és mindkét kezünket erősen összeszorítjuk és a mellcsonthoz támasztjuk kilégzés közben. Könyökünket eltartjuk a testtől, az alkarok vízszintesek; vállunkat ellazítjuk és hátraejtjük. A kilégzés kezdetén jobb lábbal teszünk egy fél lépést előre, és erőteljesen nyomjuk a földet talpunkkal, egész pontosan a nagy lábujj tövével, mintha a nyomát bele akarnánk préselni a talajba. Mély kapcsolat van a nagy lábujj és az agy között. Jó érezni az érintkezést a földdel. Mivel térdünket megfeszítjük, a láb feszültségbe kerül, ahogy az egész jobb oldalunk is a fejünk tetejétől a lábujjak hegyéig. A másik láb, a másik oldal laza, elernyed. Ugyanakkor a kilégzés az orron át mély, lassú, a lehető leghosszabb, de nem erőltetett és nem hangos. Amikor a végéhez ér, kivárunk egy pillanatot, ellazítjuk az egész testet és a belégzés megtörténik mágától, automatikusan, szabadon. A következő kilégzés elején lábat váltunk, és az egész folyamat kezdődik előlről a bal lábra támaszkodva, a jobb láb pedig laza marad.

Ez egy ritmusos járás, mint a kacsáé, váltakozik benne feszültség és ellazulás, erős idők és gyenge idők. A Zen-mesterek azt mondják, úgy haladunk, mint a tigris az erdőben, vagy a sárkány a tengerben. A lábfej erősen és csendesen támaszkodik, mint a tolvaj lépte!

E közben a járás közben ne nézzük a többiek arcát. A tekintet befelé fordul, mintha egyedül lennénk magunkkal. Mint za-zen alatt, elengedjük a gondolatokat. A kin-hin járás a za-zen ülésen nyugszik. Egy szessin-napon egyiket a másikkal váltogatjuk. A test és a tudat rátalál egységére, emellett figyelemre méltó ellenállásra és dinamizmusra tesz szert.

A kin-hin, mint a za-zen, a mély összpontosítás módszere. A légzés által lenyomott energia az alhasba gyűlik, ahol igazán aktív. Edzés az energia stabilizására: a japán harcművészetek erre a lábtartásra épülnek, és az energia összpontosítására a harában1. Ezt a tartást tanítják a judo, a karate, az aikido, az íjászat gyakorlásában.

Napjainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni e spirituális hozzáállás hatásáról a harcművészetek gyakorlásában. Csak a technika révén keressük az erőt. Do a judoban, aikidoban Utat jelent. A harcművészetek nem versenytechnika, sem küzdősport, hanem olyan módszer, amely arra irányul, hogy elérje az önuralmat, az energia ellenőrzését az ego2 feladása révén, és a közösséget a világmindenség rendjével. A tudat edzése: nem kilőjük a nyilat, a nyíl repül ki éppen abban a pillanatban, amikor felkészültünk, öntudatlanul, kibújva önmagunkból.

1 A test súlypontja, néhány centiméterre a köldök alatt helyezkedik el (valójában három ujjnyira)