A Chanyuan Qinggui-ban ez is áll: Állítsd felébredett tudatod munkába, tégy folyamatos erőfeszítést, hogy változatos ételeket szolgálj fel, amelyek megfelelnek a szükségleteknek és az alkalomnak, és amelyek mindenkit képessé tesznek arra, hogy a lehető legkevesebb akadállyal gyakoroljon testével és tudatával.”

Az idők során sok nagy tanító és pátriárka - mint például Guishan Lingyon és Dougshan Schonchen – szolgált tenzóként. Habár a munka szintén csak ételkészítés, ez szellemileg különbözik egy átlagos szakács vagy konyhai kisegítő munkájától.

Amikor Kínában voltam, szabadidőmben sok idősebb szerzetessel beszélgettem, akiknek többéves tapasztalatuk volt a különböző tisztségek ellátásában. Ők megtanítottak nekem egy kicsit abból, amit munkájuk során megtanultak. Amit el kellett mondaniuk, az biztosan a veleje annak, amit az Úton7 megtelepedett régi buddhák és pátriárkák8 adtak tovább.

Gondosan kellene tanulmányoznunk a Chanyuan Qinggui-t a tenzo munkájára vonatkozóan általában, és figyelmesen meghallgatni azoknak a mondanivalóját a részletekre vonatkozóan, akik ezt a munkát végezték.

Most felvállalom a tenzo egy teljes napot kitöltő munkáját. A déli étkezés után a tenzónaka tsúsu-hoz és a kansu-hoz kell mennie, hogy rizst, zöldségeket, és más hozzávalókat vételezzen a következő reggeli és déli étkezéshez9. Miután ezeket megkapta, olyan óvatosan kell bánnia velük, mintha a saját szemei volnának. A Baoneng-iRenyong mondta: „A közösség tulajdonát olyan óvatosan használd, mintha az a saját szemed volna.” A tenzonak minden élelmiszerrel amit kap, tisztelettel kell bánnia, mintha abból a császár ételét kellene elkészíteni. A főtt és nem főtt élelmiszert ugyanolyan módon kell kezelni.

Ezt követően az összes tisztségviselő összegyűlik a konyhában vagy az éléskamrában, és eldöntik milyen ételt kell készíteni a következő napra, mint például a rizskása fajtáját, a zöldségeket, a fűszereket. A Chanyuan Qinggui-ban ez áll: „Amikor eldönti az étel mennyiségét, és a köretek számát a reggeli és a déli étkezéshez, a tenzónak tanácskoznia kell a többi tisztségviselővel. Ezek a tsúsu, kansu, fúsu, ino és a hisssui. Miután kiválasztották az ételeket, a menüt ki kell tenni az apát szobája előtt lévő, valamint a tanterem melletti táblára.

Amikor ez megvan, elkezdődhetnek az előkészületek a másnap reggeli étkezéshez. Nem hagyhatod másra a rizs megmosását, vagy a zöldségek előkészítését, hanem a saját kezeiddel kell elvégezned a munkát. Szenteld teljes figyelmed a munkádnak, vedd észre, hogy a helyzet éppen mit kíván meg11. Tevékenységeid során ne légy szórakozott, de ne is merülj el egy dolog egy bizonyos aspektusában annyira, hogy szem elől téveszted a többi oldalát. Ne kerülje el a figyelmed egy csepp se az erény óceánjában (azáltal, hogy másokra bízod a munkát). Ápold a szellemet, amely arra törekszik, hogy növelje a jóság forrását a jóság hegyén.12

Megint csak a Chanyuan Qinggui-ban a következőket találjuk: „Ha a tenzo olyan ételt készít, amely nem rendelkezik a hatféle íz és a három minőség harmóniájával13, nem mondhatjuk, hogy a közösséget szolgálja.”

Amikor a rizst mosod, távolítsd el belőle az összes homokot, amit csak találsz. Eközben ne vesszen kárba egy szem rizs sem. Amikor a rizsre tekintesz, egyszerre lásd a homokot is; amikor a homokra tekintesz, lásd a rizst is. Mindkettőt vizsgáld meg figyelmesen. Ezután a hat ízt és a három minőséget tartalmazó étel természetes módon létrejön.

Xuefeng Yium egyszer tenzo volt Dougshan Liangjie-nél. Egyik nap, ahogy Xuefeng a rizst mosta, Dougshan épp arra járt és ezt kérdezte: „A homokot mosod, és kiválogatod a rizst, vagy a rizst mosod, és kiválogatod a homokot?”14 Xuefeng ezt válaszolta: „A homokot és a rizst együtt mosom és mindkettőt eldobom.” „Akkor mi a fenét esznek az ittlakók?” – kérdezte újra Dougshan. Válaszképp Xuefeng felfordította a rizsesvödröt. Ennek láttán Dougshan ezt mondta: „Eljön a nap, amikor másik mesterrel fogsz gyakorolni.”15

Ugyanígy, a legrégibb korok legnagyobb tanítói, akik megállapodtak az Úton, munkájukat a saját két kezükkel végezték el. Hogyan maradhatunk mi, a mai idők tapasztalatlan gyakorlói, ilyen hanyagok gyakorlásunkban! Azok, akik előttünk jöttek, azt mondták: „A tenzo Útkereső Tudata azáltal valósul meg, hogy fölgyűröd a ruhád ujjait.”

Azért, hogy semmit se veszíts el a rizsből amikor kiválogatod a homokot, csináld azt óvatosan, a saját két kezeddel. Megint csak a Chanyuan Qinggui-ban ezt találjuk: „Szenteld teljes figyelmed a munkádnak az ételkészítés során; add át magad minden aspektusának, hogy természetes módon jól sikerüljön.”

Ezt követően nem szabad figyelmetlenül kiöntened a vizet, ami a rizsmosás után megmarad. A régi időkben egy szövetzsákot használtak a víz megszűrésére, amikor kiöntötték. Mikor befejezted a rizsmosást, tedd a rizst egy főzőedénybe. Különösen vigyázz, nehogy egy egér véletlenül beleessen. Semmilyen körülmények között se engedd meg senkinek, aki a konyhán halad át, hogy összefogdosson dolgokat, vagy belenézzen az edénybe.

Készítsd el a zöldségeket, amelyek a másnap reggeli köretbe kerülnek. Ezalatt takarítsd össze a déli étkezésről maradt rizst és levest. Lelkiismeretesen mosd ki a rizsesedényt és a leveses fazekat a többi konyhaeszközzel együtt, amiket használtál. Tedd egy magas helyre azokat a dolgokat, amelyek természetüknél fogva magas helyre tartoznak, amelyek pedig egy alacsony helyen a legstabilabbak, tedd egy alacsony helyre; a természetüknél fogva magas helyre tartozó dolgok magasan vannak a legjobb helyen, míg azok, amelyek alacsony helyre tartoznak, ott találják meg legnagyobb stabilitásukat.16

Tisztítsd meg az evőpálcikákat, merőkanalakat és más eszközöket; mindegyiket egyforma figyelemmel és óvatossággal kezeld, mindent oda tegyél vissza, ahol a természetes helye van. Tudatod tartsd a munkádon, és ne dobálj szét dolgokat figyelmetlenül.

Miután ezt a munkát elvégezted, ideje előkészülni a másnap déli étkezésre. Először is ellenőrizd le, hogy vannak-e a rizsben bogarak, borsó, rizskorpa vagy apró kövek, és ha igen, óvatosan válogasd ki őket.

Amikor kiválasztják a felhasználandó rizst és zöldségeket, a tenzo alatt dolgozók szutrákat ajánlanak a kamado17 szellemének. Ezután kezdd el előkészíteni a hozzávalókat akörethez és a leveshez, bármi is legyen az, figyelmesen tisztíts meg mindent a kosztól és a bogaraktól.

Amikor a tenzo megkapja az élelmiszereket a kusu-tól, sosem szabad panaszkodnia azok minőségére vagy mennyiségére, hanem mindig mindent a legnagyobb óvatossággal és figyelemmel kell kezelnie. Semmi sem lehet rosszabb, mint arról panaszkodni, hogy valami túl sok, túl kevés, vagy gyenge minőségű.

Éjjelés nappal is hagyd hogybármely dolog megjelenjen és jelen legyen a tudatodban. Hagyd, hogy a tudatod ( éned ) és mindendolog egy egészként együtt működjék.19Éjfélelőtt irányítsd figyelmed a következő napi munka megszervezésére, éjfél után kezdd el az előkészületeket a reggeli étkezéshez.

A reggeli étkezés után mosd el az edényeket, majd főzd meg a rizst és a levest a déli étkezéshez. A rizs áztatásakor és a víz kimérésekor a tenzonak jelen kell lennie.

Tartsd nyitva a szemed. Ne hagyd, hogy akár egy szem rizs is elvesszen. Figyelmesen mosd meg a rizst, tedd az edénybe, gyújtsd meg a tüzet és főzd meg. Van egy régi mondás, ami így szól: „Tekintsd az edényt a saját fejednek, tekintsd a vizet életed vérének.”

Tedd a megfőtt rizst egy bambuszkosárba nyáron, vagy egy fatálba télen, és helyezd az asztalra. Főzd a rizst, a levest és bármilyen köretet mind egy időben.

A tenzonak jelen kell lennie, és figyelmesen vigyáznia a rizsre és a levesre, amíg főnek. Ez akkor is érvényes, ha a tenzo maga csináljaa munkát, akkor is, ha vannak segítői akár a főzéshez, akár a tűz felügyeletéhez. Még ha manapság a nagyobb kolostorokban vannak is emberek, akik a rizs vagy a leves főzéséért felelősek, a tenzonak sosem szabad elfelejtenie, hogy ők csak kisegítők, akik neki dolgoznak, és nem tehetők felelőssé ezért a munkáért. A régi időkben a tenzo egyedüli felelős volt, nem voltak ilyen segítői.20

Amikor ételt készítesz, soha ne tekints az összetevőkre valami közönséges nézőpontból, és ne is gondolj rájuk érzelmeiden keresztül. Tarts fenn egy olyan hozzáállást, amely nagyszerű templomokat próbál építeni közönséges zöldségekből, amely kiterjeszti a buddhadharmát a legközönségesebb cselekedeteken keresztül. Amikor egy levest készítesz közönséges zöldségekből, ne hagyd hogy feléjük irányuló érzelmek, vagy nemtetszés ragadjon magával, de ne is vedd őket könnyedén; ne ugrálj örömödben, egyszerűen mert kiváló minőségű hozzávalókat kaptál egy speciális étel elkészítéséhez. Ugyanazon az alapon, amiért nem veted rá magad egy különösen jóízű ételre, nincs rá ok, hogy idegenkedj egy közönségestől. Ne légy könnyelmű, vagy figyelmetlen, csak mert az összetevők egyszerűnek tűnnek, és nem kell szorgalmasabban dolgozni a jobb minőségű anyagokkal. A dolgokhoz való hozzáállásodnak nem szabad azok minőségétől függenie. Az a személy, akit befolyásol egy dolog minősége, vagy aki megváltoztatja a beszédét vagy a viselkedését azoknak az embereknek a megjelenése vagy pozíciója szerint, akikkel találkozik, nem az Úton dolgozó ember.

Erősítsd meg az elhatározásod, és szenteld életed szellemét annak, hogy felülmúld a régi pátriárkák kifinomultságát, és még aprólékosabb legyél, mint azok, akik előtted jöttek. Hogyan alkalmazzuk életünk törekvését, hogy az-az Út érdekében működjék? Ha a múlt nagy tanítói képesek voltak zöldségekből egy egyszerű levest készíteni pusztán alamizsnáért, nekünk meg kell próbálnunk egy jó levest készíteni ugyanannyiért. Ezt nagyon nehéz megcsinálni. Többek között nagy különbségek vannak a mai és a régi korokközött, ezért még csak azt remélni sem egyszerű dolog, hogy a múlt tanítói mellé állhatunk. Mégis, ha lelkiismeretesek vagyunk cselekedeteinkben, és energiánkat beleöntjükezekbe a cselekedetekbe, nincs ok, amiért ne lehetnénk egyenrangúak a régi mesterekkel.21 A legmagasabb ideálok felé kell törekednünk anélkül, hogy viselkedésünk arrogánssá válna.

Ezek a dolgok tényleg magától értetődőek. Mi mégsem vagyunk tisztában velük, mert össze-vissza száguldozunk, mint ahogy a lovak rohannak vadul a mezőn, mialatt érzelmeink kezelhetetlenek maradnak, mint a fákon ugrándozó majmok. Ha visszalépnénk, hogy fegyelmesen megnézzük a lovakat és a majmot, életünk természetes módon egyé válna munkánkkal. Így cselekedni – ez az eszköz, ami által kiegyensúlyozzuk a dolgokat, míg ezzel egy időben azok átfordítanak minket.22 Létfontosságú, hogy tisztítsuk és harmonizáljuk életünket a munkánkkal, és ne veszítsük szem elől sem az abszolútot, sem a gyakorlatit.

Még egy szál zöldséget is oly módon kezelj, hogy az a Buddha testét valósítja meg. Cserébe ez teszi lehetővé a Buddha számára, hogy megnyilvánuljon a levélen keresztül. Ez egy olyan erő, amit nem tudsz megragadni a racionális tudatoddal. Szabadon működik, a helyzetnek megfelelően, a legtermészetesebb módon. Ugyanakkor ez az energia működik életünkben, hogy megtisztítsa és megszilárdítsa a cselekedeteket, minden élő dolog számára.23

Miután befejeződtek az előkészületek az étkezéshez, figyelmesen rakj rendet, mindent tegyél vissza oda, ahol lennie kell. Amikor megszólal a dob és a harang cseng, véletlenül se hagyd ki a zazent, se a mesterrel való találkozást, hogy megkapd tanítását.

Amikor visszatérsz a szobádba, csukd be a szemed, és számold össze a sódó24-ban lévő embereket. Ne feledkezz meg az idős, vagy visszavonult szerzetesekről, valamint azokról, akik külön szobában laknak. Számold bele a betegszobán lévőket, vagy más idős embereket is. Ezeken kívül számításba kell venni még minden szerzetest, aki távol van, vagy éppen csak megérkezett, de még nem él teljesen a közösségben. Végül hozzá kell adni azokat is, akik a kolostor egyes altemplomaiban laknak. Ha bármilyen kétség merül fel, egyeztess az egyes tisztségviselőkkel, vagy azoknak a lakrészeknek a vezetőivel, ahol emberek tartózkodnak.

Amikor megvan a közösségben élők pontos száma, számítsd ki a főzendő étel mennyiségét. Minden szem rizsre amit megesznek, számíts egy szemet. Egy szem elosztásakor az eredmény lehet két fél szem, esetleg három, vagy négy. Másrészről egy szem lehet hogy egyenlő egy fél szemmel, esetleg két fél szemmel. Képesnek kell lenned tisztán látni, mennyi fölösleg keletkezik, ha hozzáadsz egy egységnyi rizst, illetve hogy lesz-e elég, ha elveszel egy egységnyit.

Amikor egy szem Luling rizst25 eszel, lehet, hogy Guishan szerzetessé válsz. Ha hozzáadsz még egy szemet, a tehénné válhatsz. Néha a tehén megeszi Guishant, néha Guishanlegelteti a tehenet!

Mérlegeld, hogy alaposan megértetted-e ezeket a dolgokat, és el tudod-e végezni ezeket a számításokat. Újra menj végig mindenen, és mikor megértetted ezeket a részleteket, légy kész elmagyarázni másoknak, felfogóképességüknek megfelelően. Használd a leleményességet gyakorlásodban; lásd a tehenet és Guishant egynek, nem kettőnek, még ha átmenetileg úgy is jelennek meg. Mindennapi életed során ne feledd ezt még egy pillanatra sem!

Ha jön valaki, hogy pénzadományt adjon ételre, egyeztess a többi tisztségviselővel a pénz felhasználását illetően. A buddhista közösségekben minden időkben ez volt a szokás. Ami más jellegű adományokat illet, mint például olyan dolgok, amik szétosztásra kerülnek a kolostor lakói között, ismét csak konzultálj a többi tisztségviselővel. Más szóval ne sértsd meg a többi tisztségviselő felelősségét, és ne hozz döntéseket a saját felelősséged körén kívül.

Miután minden ételt figyelmesen elkészítettél, helyezd egy asztalra őket. Vedd fel a keszádat26, és terítsd le a zagudat27. Arccal a sodo felé, ahol mindenki zazent gyakorol, gyújts füstölőt, és hajolj meg kilencszer. Ezek után vidd az ételt a sodo-ba.

Egész éjjel és egész nap, a tenzonak előkészületeket kell tennie, és ételeket készítenie, anélkül, hogy akár egy pillanatot is elvesztegetne. Ha minden energiáját beleveti abba, amit a helyzet valóban megkíván, akkor úgy a cselekvés, mint a módszer, amellyel azt véghezviszi, természetes módon fog működni, hogy táplálja a buddhadharma magjait. Pusztán a tenzo szerepének ellátása képessé teszi a közösség összes lakóját arra, hogy gyakorlását a legszilárdabb módon folytassa.28

A buddhadharmát több száz éve ismerik Japánban, mégsem írta soha senki az ételek elkészítéséről és felszolgálásáról, mint a buddhadharma kifejezéséről, és egyetlen tanító sem adott tanítást ezekről a dolgokról. Még kevésbé történt bármiféle említés a kilenc meghajlásról az étel felajánlása előtt a bentlakóknak. Ilyen gyakorlás sohasem fordult meg ennek az országnak a lakói fejében. Itt az embereket nem érdekli ha úgy esznek, mint az állatok, tekintet nélkül az evés módjára. A dolgoknak micsoda szánalmas állapota ez! Igazán elszomorít, ha látom, hogy a dolgok így állnak. Miért kell ennek így lennie?

Amikor a Tiantoug hegyen voltam, egy Qiyguan Fu-ból való Lu nevű szerzetes szolgált tenzoként. Egyik nap a déli étkezés után egy másik épületbe mentem a kolostoron belül, amikor észrevettem Lu-t, ahogy gombát szárít a napon, a butsuden29 előtt. Egy bambusz bot volt nála, de a fején nem volt kalap. A napsugarak olyan keményen tűztek, hogy a kövek az ösvényen égették az ember lábát. Lu keményen dolgozott, folyt róla az izzadság. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy ez a munka túl nagy megerőltetés számára. Háta megfeszített íj volt, szemöldökei darufehérek.

Odamentem hozzá, és megkérdeztem a korát. Azt válaszolta, hogy hatvannyolc éves. Ezután azt kérdeztem, miért nem veszi igénybe soha mások segítséget. „Mások nem én vagyok”, válaszolta.

„Igazad van,” mondtam; „Látom, hogy munkád a buddhadharma tevékenysége, de miért dolgozol ilyen keményen ebben a perzselő napsütésben?”
„Ha nem teszem most, mikor máskor tudnám megcsinálni?”

 

Semmi más mondandóm nem volt.
Ahogy tovább sétáltam a gyalogúton, elkezdtembelsőleg átérezni a tenzo szerepének az igazi jelentőségét.

1223. áprilisában érkeztem Kínába, de mivel nem tudtam azonnal partra szállni, a hajó fedélzetén laktam Ningbo kikötőjében. Egy májusi napon a kapitánnyal beszélgettem, amikor egy hatvan év körüli öreg szerzetes jött egyenesen a hajóra, hogy gombát vegyen a hajón lévő Japán kereskedőtől. Meghívtam egy teára, és megkérdeztem hova valósi. Azt mondta, ő a tenzo az Ayuwang hegyi kolostorban, és hozzátette: „Eredetileg Xishu-i vagyok, bár több mint negyven éve eljöttem onnan. Idén hatvanegy éves leszek, és több Zen kolostorban is gyakoroltam országszerte. Tavaly, míg Guyum-ban laktam, ellátogattam az Ayuwang hegyi kolostorba, az ott töltött idő alatt teljes össze voltam zavarodva azt illetően, hogy mit is csinálok. Aztán a tavaly nyári gyakorló időszak31 után tenzová neveztek ki. Holnap május 5.32 van, de nincs semmi különlegesség, amit adhatnék a szerzeteseknek. Tésztalevest akartam készíteni, de mivel nem volt gombám, amit beletehetnék, idejöttem, hogy vegyek.”

„Mikor jöttél el Ayuwang-ból?”, kérdeztem.
„Ebéd után.”, válaszolta.
„Messze van innen?”
„Körülbelül tizennégy mérföld”!
„Mikor mégy vissza a templomba?
„Úgy terveztem, hogy amint megvettem a gombát, visszamegyek.”
„El sem tudod képzelni, milyen szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen váratlanul találkozhattunk. Ha lehetséges, azt szeretném, hogy maradj egy kicsit tovább, hadd kínáljalak meg mással is.”
„Sajnálom, de ez most lehetetlen. Ha holnap nem leszek ott, hogy elkészítsem az ételt, nem csinálják meg jól.”
„De egy ilyen nagy helyen, mint Ayuwang, biztos van valaki, aki képes elkészíteni az ételeket. Nem lesz nekik akkora teher, ha nem leszel ott, ugye?”
„Idős koromban tettek meg e munka felelősévé. Hogy úgy mondjam, ez egy idős ember gyakorlása.33Hogy bízhatnám mindezt a munkát másokra? Ezen felül, amikor eljöttem a templomból, nem kértem engedélyt az éjjeli távolmaradásra.”
„De miért csinálod a tenzo kemény munkáját, amikor ilyen idős vagy? Miért nem töltöd az időd zazen gyakorlással, vagy a régi mesterek koanjainak34 megoldásával? Van valami különleges dolog, amit kimondottan a tenzo munkáját végezve nyerhetsz el?”

Hangos nevetésbe tört ki, és megjegyezte:

„Külföldi barátom! Még nem érted, mi is a gyakorlás, sem azt, hogy mi az írásjelek értelme.”35

 Amikor meghallottam ennek az idős szerzetesnek a szavait, megrökönyödtem, és szörnyen elszégyelltem magam. Megkérdeztem tehát:

„Mik az írásjelek, és mi a gyakorlás?”
„Ha nem csapod be magad ezzel a problémával kapcsolatban, az Út embere36 leszel.”- válaszolta. Akkor képtelen voltam megragadni szavai értelmét.
„Ha nem érted, kérlek gyere el egyszer az Ayuwang hegyre, és majd bővebben beszélünk az írásjelek értelméről.” Ezzel gyorsan felállt.
„Későre jár, mindjárt lemegy a nap. Sajnos nem maradhatok tovább.” – mondta, majd elindult az Ayuwang hegyre.

Ugyanezen év júliusában a Tiantong hegyen tartózkodtam. Egyik nap az ayuwai tenzo eljött hozzám. Ezt mondta:

„Mivel a nyári elvonulásnak vége, a tisztségem is mint tenzo, véget ér és úgy tervezem, hazatérek. Hallottam, hogy itt vagy, és nagyon szerettem volna beszélni veled, és látni, hogy megy a sorod.”

Tényleg nagyon örültem, hogy újra látom, és szívélyesen fogadtam. Különféle dolgokról beszélgettünk, míg végül ahhoz a témához értünk, amit a hajó fedélzetén érintettünk a gyakorlásra és az írásjelek tanulmányozására vonatkozólag.

„Annak a személynek, aki az írásjeleket tanulmányozza, tudnia kell, mik az írásjelek, és annak, aki az Utat szándékozik gyakorolni, meg kell értenie, mi a gyakorlás.” – mondta.
Újra megkérdeztem: „Mik az írásjelek?”
„Egy, kettő, három, négy, öt.” – válaszolta.
„Mi a gyakorlás?”
„A világon semmi sincs elrejtve.”37

Bár sok más dologról is beszélgettünk, ezekről most nem teszek említést. Ami keveset megtanultam az írásjelekről és a gyakorlásról, az nagyrészt ennek a tenzonak köszönhető. Amikor újra találkoztam tanárommal, Myozennel38, aki később meghalt Kínában, rendkívüli örömmel hallgatta, amint elmeséltem neki találkozásom az Ayuwang hegyi tenzoval. Később a kezembe akadt egy gáthé, amit Xuedon39 írt egyik tanítványának:

„Egy, hét, három, öt, -
Az igazság amit keresel, nem megragadható.
Ahogy telik az éj, egy fényes hold megvilágítja a teljes óceánt;
A sárkány ékszereit megtalálod minden hullámban.
A holdat keresve, itt van, ebben a hullámban, a következőben…”

Ekkor hirtelen rájöttem, hogy amit a tenzo mondott, akivel előző évben találkoztam, tökéletesen egybevágott azzal, amit Xuedon kifejezett ezzel a gáthéval. Megértettem, jobban mint eddig bármikor, hogy ez a tenzo olyan ember, aki teljesen a buddhadharmát éli.

Régen az egy, kettő, három, négy, öt írásjelét láttam, most látom a hatot, hetet, nyolcat, kilencet és tízet is.40 A jövőbeli tanítványoknak képesnek kell lenniük meglátni azt az oldalt erről az oldalról, valamint ezt az oldalt arról az oldalról. Fokozott erőfeszítéssel gyakorolva, minden leleményességeteket felhasználva képesek lesztek megragadni az eredeti zent, amely túllép az írásjelek felszínén. Ha másképp tesztek, az csak azt eredményezi, hogy tévútra juttok a legkülönfélébb módon szennyezett zent követve, ami által képtelenek lesztek ügyesen ételeket készíteni a közösség számára.41

A tenzo tisztségét illetően az idők során sok történetet adtak tovább, mint például azokat, amelyeket a fentiekben említettem Guishanról és Dougshanról. A Tiantoug-hegyi és Ayuwang-hegyi szerzetesek mellett találkoztam és beszéltem szerzetesekkel, akik más kolostorokban szolgáltak tenzoként. Ha közelről megvizsgálunk néhányat ezek közül a történetek közül, megértjük az írásjelek jelentését, és a gyakorlás természetét. Valójában pusztán tenzoként dolgozni a Buddhák összehasonlíthatatlan gyakorlása. Még annak is, aki a közösség fejének tisztségébe lép, ugyanezt a hozzáállást kell birtokolnia.

A Chanyuan Qingguni-ban ezt találjuk:

„Készíts minden ételt aprólékos gonddal, légy biztos benne, hogy elég lesz. Ne légy hanyag az étel, ruházat, ágynemű és gyógyszer négyes felajánlásában. Úgy volt, hogy Sákjamuni száz éves koráig él, de meghalt nyolcvan évesen, húsz évet tanítványaira és leszármazottaira hagyva. Manapság mi ezen érdemek jóvoltából élünk. Ha csak egyetlenfénysugarat is kapnánk, amit a szemöldökei közötti byakugókó- ból bocsát ki, képtelenek lennénk kimeríteni az érdemeit.” A szöveg így folytatódik: „Csak arra kellene gondolnod, hogyan szolgálhatod legjobban a közösséget, a szegénységtől való félelem nélkül. Amennyiben tudatod nem korlátozott, természetes módon korlátlan vagyonra teszel szert.” A közösség vezetőjének ezt a hozzáállást kellene kialakítania a közösség lakóinak szolgálata iránt.

Amikor ételt készítünk a közösségnek, rendkívül fontos szempont, hogy ne panaszkodjunk az összetevők minősége miatt, hanem egy olyan állapotot gyakoroljunk, amely teljesen akként látja és tiszteli őket, amik. Nézd az idős asszony történetét, aki nagy érdemeket nyert az elkövetkezendő életekre azáltal, hogy felajánlotta Sákjamuninak a vizet, amivel éppen a rizst mosta.43 Vagy gondolkodj el Asóka király utolsó cselekedetén, aki halálos ágyán örömmel ajánlott fel egy fél datolyát az asztalról egy templom számára.44 Ebből megjósolták, hogy a király a következő életében eléri a nirvánát.

Az igazi kötelék köztünk és a Buddha között inkább születik a legapróbb felajánlásból, amit őszintén teszünk, mint valami grandiózus adományból őszinteség nélkül. Ez az emberi lényként történő gyakorlásunk.

Egy étel nem feltétlenül kitűnő, csak mert a legjobb minőségű alapanyagokból készítetted, és egy leves sem alábbvaló, csak mert közönséges zöldségekből áll. A sok folyó ami az óceánba folyik, az óceán egyetlen ízévé válik; amikor a dharma tiszta óceánjába folynak, nincs olyan megkülönböztetés mint csemege, vagy egyszerű étel, csak maga, úgy ahogy van. Az Út megélésére való törekvés csírájának gondozásában, valamint a dharma gyakorlásában a finom és a közönséges ízek ugyanazok, nem kettő. Van egy régi mondás: „Egy szerzetes szája olyan, mint egy kemence.”45 Jól jegyezd meg ezt.

Ugyanígy értsd meg, hogy egy egyszerű zöldségnek megvan az ereje, hogy a Buddha gyakorlásává váljon, teljesen megfelelően táplálva az Út megélésének vágyát. Soha ne érezz idegenkedést az egyszerű alapanyagoktól. Az emberek és mennybéli lények tanítójaként használj fel a lehető legjobban minden zöldséget, amid csak van.

Hasonlóképp, a szerzeteseket ne ítéld tiszteletre érdemesnek, vagy értéktelennek, ne azt vedd figyelembe, hogy valaki csak egy rövid ideje, vagy sok éve gyakorol. Anélkül, hogy tudnánk hol találjuk meg saját stabilitásunkat, honnan tudhatnánk, hogy valaki más hol lenne a legstabilabb? Ha a mérték, amely alapján másokat értékelünk helytelen, hajlamosak vagyunk a jó pontjaikat rossznak látni és fordítva. Micsoda hiba!

Nagyon valószínű, hogy vannak különbségek azok között, akik sok-sok éve gyakorolnak, és akik éppen csak elkezdték, vagy azok között, akik nagyfokú intelligenciával vannak megáldva, és akik nem annyira tehetségesek. Ha így is van, mindannyian a szangha kincsei. Lehet, hogy valaki tévedett a múltban, de nagyon is lehetséges, hogy igaza van a dolgok jelenlegi összefüggésében. Ki a megmondhatója, hogy valaki bolond, vagy bölcs?

A Chanyuan Qinggui ezt mondja: „Legyen egy személy akár ostoba, akár bölcs, amilyen mértékig szerzetes, olyan kincs az összes ember, és a különféle világok számára.”

Még ha lehetséges is, hogy van helyes vagy helytelen, ne ragaszkodj az ítéletekhez. A törekvés, hogy ezt a hozzáállást kövessük, már maga az Út működése, amely megvalósítja az összehasonlíthatatlan bölcsességet.46 Annak ellenére, hogy valakinek akkora szerencséje volt, hogy találkozott a Buddhizmussal, ha a fenti kérdés tekintetében hamis nyomot követ, az az Út teljes elvesztését eredményezi.47 A régi idők nagy gyakorlóinak veleje abban áll, hogy ezt a szellemet viszik bele minden cselekedetükbe. Az eljövendő generációk akkor érintik meg ennek a Buddhista tanításnak a lényegét, ha ezzel a hozzáállással megegyező módon gyakorolnak. A nagy tanító, Baizhang Huibai48 előírásai nem olyasvalami, amit könnyelműen lehet venni.

Amikor visszatértem Japánba, a Kennin-ji templomban voltam körülbelül két évig. Náluk is megvolt a tenzo tisztsége, de csak névlegesen; senki sem volt, aki valójában elvégezte volna a tisztséggel járó tevékenységet. Mivel senki sem látta tisztán, hogy a tenzo munkája maga egy buddha tevékenysége, nem meglepő, hogy senki sem volt képes meggyőződéssel tevékenykedni ezen a tisztségen keresztül. A jó szerencséje ellenére, hogy a tenzo tisztségét örökölte, mivel sosem találkozott egy tenzo élő példájával, aki buddhaként tevékenykedett, a tenzo csak az idejét pazarolta, hanyag módon megszegve a gyakorlás előírásait. Igazán szánalmas helyzet volt.

Jól megfigyeltem a szerzetest, akit a tenzo tisztségére neveztek ki. Soha még csak nem is segített elkészíteni az ételeket, hanem a teljes munkát néhány figyelmetlen, érzéketlen szolgára bízta, míg ő maga pusztán parancsokat osztogatott. Egyetlen egyszer sem ellenőrizte le, hogy a munkát rendesen végezték-e el. Olyan volt, mintha azt gondolta volna, hogy odafigyelni hogyan készítik a rizst és a zöldségeket, valahogy goromba, vagy szégyenteljes dolog lenne, mint belesni a szomszédban lakó nő szobájába. Az idejét a szobájában heverészve töltötte, vagy valakivel fecsegve. Vagy szútrák olvasásával és recitálásával foglalta el magát. Sosem láttam egy edény közelében, még kevésbé, hogy bármiféle erőfeszítést tett volna, hogy beszerezze a szükséges anyagokat, vagy a templom étrendjén gondolkodott volna. Nem tudta, hogy ezekről a dolgokról gondoskodni maga a Buddhista gyakorlás. Nyilvánvalóan sosem fordult elő vele, hogy gyakorolta a kesza felvételét és a kilenc meghajlást minden étkezés előtt, még álmában sem. És mivel ő maga nem volt tudatában ezeknek a dolgoknak, aligha volt abban a helyzetben, hogy tanítsa a fiatalabb szerzeteseket, még ha hivatalosan ez is lettvolna a kötelessége. Ez egy szánalmas és szomorú helyzet volt.

Egy személy lehet olyan szerencsés, hogy kinevezik a tenzo tisztségére, de ha hiányzik belőle a törekvés, hogy az Utat járja, üres kézzel fog visszatérni a jóság hegyei közül, és az erények óceánjáról. És mégis, ha valaki nem is ébresztette fel a bódhisszattva szellemet magában, ha találkozik valakivel, aki ezt megtette, lehetségessé válik számára, hogy gyakorolja a Buddha életének az Útját. Vagy ha nem is találkozik egy felébredett tanítóval, ha mély elhatározással ezt az összehasonlíthatatlan életet akarja élni, biztosan megismerkedik ennek az Útnak a gyakorlásával. Ha azonban ezek közül a feltételek közül mindkettő hiányzik, hogyan tevékenykedhetne valaki egy buddha életének az útján?

A sok kolostor mindegyikében a különböző hegyeken, amelyeket meglátogattam a Song Kínában, a szerzetesek, akik a tiszteletreméltó tisztségeket betöltötték, egyszerre egy évig dolgoztak az adott poszton, mégis mindig ugyanazt a hozzáállást tartották fenn, és mutatták be, amit a közösség vezetője, az időnek és a körülményeknek megfelelően alkalmazva ezt a hozzáállást. Ennek a hozzáállásnak a három aspektusa:

- látni, hogy mások hasznára dolgozni - a saját hasznunkra válik;
- megérteni, hogy minden erőfeszítésen keresztül, amelyet a közösség jólétéért teszünk, új élettel töltjük fel személyiségünket;
- és tudni, hogy törekedni, hogy sikerrel járjunk és meghaladjuk az elmúlt generációk pátriárkáit annyit tesz, mint tanulni az életükből és megbecsülni a példájukat.
Legyen ez nagyon tiszta számodra:
Egy bolond úgy látja magát, mint valaki mást, de egy bölcs ember úgy lát másokat, mint magát.49
Ahogy egy régi tanító mondta:
Napjaink kétharmada már elszállt,
És mi nem gyakoroltunk tisztázva kik vagyunk.
A kielégülést kergetve vesztegetjük napjainkat,
Hogy még amikor hívnak, akkor se forduljunk meg.
Milyen sajnálalraméltó.50

Ha nem találkozol egy igazi tanítóval, az eredmény az lesz, hogy saját érzéseid és érzelmeid vezetnek. A gazdag ember bolond fiának esete, aki elhagyta otthonát a családi kinccsel, és szétszórta azt, mint egy rakás szemetet, igazán szánalmas.51 Hasonlóképpen, amilyen mértékig ismerjük a tenzo munkáját, nem szabad azt eltékozolnunk.

Szemügyre véve azokat, akik az Út gyakorlásának hozzáállásával dolgoztak tenzoként, látjuk, hogy a mód, ahogy elvégezték munkájukat minden esetben egybevágott a személyiségük erényeivel. Daiqui megvilágosodása akkor jött el, amikor tenzoként dolgozott Baizhang alatt.52 Dougshan három font szezámjának esetére akkor került sor, amikor tenzo volt.53 Létezik bármi értékesebb, mint megérteni, mi is az Út? Van-e értékesebb idő, mint az, amikor megértjük az Utat?54

Hogy felidézzük annak a személynek a példáját, aki az Útra vágyakozik, ott van a fiú esete, aki homokot ajánlott fel, mintha az valami nagy kincs lenne.55 Vagy az az eset, hogy milyen nagy szerencse érte azt, aki képeket készített a Buddháról, és tiszteletét fejezte ki előttük, ugyanezt a szellemet illusztrálja.56

A tisztség kötelességei egészen a „tenzo” névig ugyanazok, mint több száz évvel ezelőtt voltak. Ha a tisztség hozzáállása és kötelességei nem változtak, hogy mulaszthatjuk el, hogy tenzoként tevékenykedve megvalósítsuk annak csodálatos természetét és az Utat, ugyanolyan módon, ahogy a régiek tették.

Valójában, amikor bármely felelősség pozíciójában dolgozol, nem csak tenzoként, hanem bármely tisztségben, vagy segédként, törekedned kell, hogy az öröm és nagylelkűség szellemét tartsd fenn, egy szülő gondoskodó hozzáállásával egyetemben.57

Az örömteli szellem egy a hálával és az elevenséggel. Ha valamelyik mennyei birodalomba születtél, a legnagyobb valószínűséggel ragaszkodás alakult volna ki benned az adott birodalom örömei iránt és sem időd sem lehetőséged nem lenne a bodhi-szellem felébresztésére, és az sem valószínű, hogy különösebb szükségét éreznéd a buddhadharma gyakorlásának. Még kevésbé lennél képes ételt készíteni a Három Kincs számára, annak ellenére, hogy az a legmagasabb és legértékesebb az összes dolog közül. Ha Sakro-derámám-indrah, vagy egy cakravartin vagy, az nem is hasonlítható a Három Kincshez.58

A Chanyuan Qiuggui-ban ezt a bekezdést találjuk: „A szangha az összes dolgok közül a legértékesebb. Azokat, akik ebben a közösségben élnek, nem béklyózzák meg a jelentéktelen társadalmi. Egy ilyen közösség egy kifinomult tartást testesít meg, amely mentes a világi elméletektől.”

Milyen szerencsések vagyunk, hogy emberi lényként születtünk, akiknek megadatott a lehetőség, hogy ételt készítsenek a Három Kincsnek. Hozzáállásunknak valóban örömtelinek és hálásnak kellene lenni.

Azon is el kellene gondolkodnunk, hogy milyen lehetett volna az életünk, ha a pokol birodalmainak egyikében születtünk volna egy éhes szellemként, valami alacsony rendű állatként vagy egy démonként59. Milyen nehéz lenne az életünk, ha ettől a négy szerencsétlen körülménytől szenvednénk, vagy bármelyiktől a nyolc szerencsétlen körülmény közül60. Képtelenek lennénk a dharmát gyakorolni a közösség erejével, még ha a tudatunk azt is akarná. Még kevésbé lennénk képesek saját két kezünkkel ételt készíteni, és felajánlani az a Három Kincsnek. Testünket és tudatunkat gúzsba kötné azoknak a világoknak a szenvedése és korlátai, és el kellene szenvednünk az összes terhüket.

Ezért örüljetek, hogy ebbe a világba születtetek, ahol képesek vagytok szabadon használni a testeteket és ételt ajánlani a Három Kincsnek: a Buddhának, a Dharmának, a Szanghának. Ha mérlegeljük a megszámlálhatatlan lehetőséget egy időtlen univerzumban – egy csodálatos lehetőséget kaptunk. A tenzó munkájának érdeme sosem szűnik meg. Legőszintébb vágyam az, hogy minden életed – múlt, jelen, jövő – és minden nap minden pillanatát fektesd a gyakorlásodba a tenzó munkáján keresztül, hogy egy erős kapcsolatot hozz létre a buddhadharmával. Minden dolgot ezzel a hozzáállással látni – ezt hívjuk Örömteli Tudatnak.

Még egy jótékony uralkodó tettei is gyorsan eltűnnek, mint a tajték a vízen, vagy egy gyertya szélfútta lángja. Ahelyett, hogy ilyen uralkodók vagyunk, a buddhadharma szempontjából nagyobb értéke van, ha ételeket készítesz, és felajánlod őket a Három Kincsnek.

A roshin a szülői hozzáállás tudata. Ugyanúgy ahogy egy szülő gondoskodik egyetlen gyermekéről, tartsd a Három Kincset a tudatodban. Egy szülő tekintett nélkül a szegénységre vagy nehéz körülményekre, szereti és törődéssel neveli gyermekét. Milyen mély ez a szeretet? Csak egy szülő értheti meg. A szülő megvédi gyermekét a hidegtől és árnyékot nyújt neki a forró nap elől, tekintet nélkül saját személyes jólétére. Csak az tudja megérteni ezt, akiben felébredt ez a tudat, és csak az tudja megvalósítani, akiben ez a hozzáállás második természetté vált. Ez a szülői lét végső értelme. Ugyanilyen módon, amikor vízzel, rizzsel vagy bármi mással foglalkozol egy gyermekét nevelő szülő gyengéd és szerető törődésével kell rendelkezned.

Sákjamuni húsz évet elvett az életéből, hogy törődjön velünk, a későbbi generációkkal. Mi a jelentősége ennek? Ez egyszerűen a Szülő Tudat megnyilvánulása volt. A Tathágata nem valamiféle jutalom vagy hírnév reményében tette ezt. Feltétel nélkül tette, a profit vagy nyereség gondolata nélkül.

A Nagylelkű Tudat61 olyan, mint egy hegy: stabil és részrehajlás nélküli. Az óceánt véve például: toleráns és mindenre a legtágabb perspektívából tekint. A Nagylelkű Tudattal rendelkezni annyi, mint előítéletek és részrehajlás nélkülinek lenni. Amikor viszel valamit, aminek a súlya egy uncia, ne gondolj rá úgy, hogy könnyű, és ugyanígy amikor ötven fontot kell cipelned, ne gondolj rá úgy,hogy nehéz. Ne ragadjanak magukkal a tavasz hangjai, és ne légy szomorú az ősz színeinek láttán62. Az évszakok változását tekintsd egy egésznek, és a könnyű és nehéz relativitását egy tág nézőpontból mérd. Ekkor kellene leírnod, megértened és tanulmányoznod a nagylelkű írásjegyét.

Ha Jiashan63 tenzója nem értette volna a nagylelkűség mélyebb jelentését, sosem lett volna képes segíteni daiyuani Fu Shangzounak abban, hogy valóban gyakorolja a dharmát, azáltal, hogy hirtelen kitört belőle a nevetés Daiyuan egyik előadásán64. Ha Guishan nem lett volna képes leírni a nagylelkű írásjegyét, akkor kétségkívül nem mutatta volna meg mély megértését mestere előtt azáltal, hogy felkapott egy darab kialudt tűzifát, és háromszor ráfújt mielőtt odaadta volna a mesternek62. Dongshan sem válaszolt volna arra a kérdésre, hogy mi a buddha, mára már híressé vált tettével – három font szezámmag felemelésével –, ha nem értette volna meg mélyen a nagylelkűséget.

Értsd meg ezt nagyon világosan. Az idők során minden nagy tanító a nagylelkűség jelentését nem pusztán az írásjegy leírásából tanulta meg, hanem életük különböző eseményei és körülményei által. Még ma is tisztán halljuk hangjukat, amint kifejtik a legalapvetőbb igazságokat. Ők olyan emberek voltak, akiknek a szeme nyitva volt arra, ami a gyakorlás életében a legfontosabb, lehetővé téve számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk a buddhával (az élet Valóságával). Az ő életük maga megnyilvánította az igazi Én egyetlen célját. Akár egy templom feje vagy, egy idős szerzetes vagy más felelős, vagy egyszerűen egy közönséges szerzetes, életed megélésekor ne feledkezz meg arról a hozzáállásról, amely az öröm, a szülő mély törődése és minden cselekedeted nagylelkűséggel való végrehajtása mögött van.

Írta Dógen 1237 tavaszán a Kosho-jiban
az Út követőinek az elkövetkezendő generációkban