Hagyd fújni érzelmeid hideg szelét!

„Az állatok nem ismerik a stresszt, mert hagyják, hogy érzelmeik természetes módon, tombolva szűnjenek meg.” – állítja Paul Loomans. „Amikor egy állat megrémül valamitől, eltarthat egy ideig, amíg lecsillapodik. De az érzelem eltűnésével ismét a napi rutinját fogja követni.”

Paul Loomans Zen szerzetes. Az utóbbi években fejlesztette ki stressz-oldó módszerét, melyet sokéves Zen tapasztalatára épített. Foglalkozásai során megtanítja, hogyan igazodjunk el a fejünkben gyakran megjelenő, stressz okozta zűrzavarban, hogy aztán gondtalanul továbbhaladjunk. Ez igazán elragadó kilátás.

Gyakran úgy érezzük, hogy a stressz kívülről ér el minket, határidők, keményen követelődző családtagok, vagy közlekedési dugók formájában. Azonban Paul Loomans szerint a feszültség főként az események által megidézett érzelmek helytelen kezeléséből származik.

Példaként felfúj egy léggömböt a fejem mellett, amíg az már majdnem szétdurran, mire én összehúzódok. "Mi történik veled most?"- kérdezi Loomans. „Még semmi rossz nem történt, te mégis óriási feszültséget hozol létre a testedben.”

Egy görbét rajzol fel egy rajztáblára. „Egy érzelem, mint például a félelem, vagy szomorúság úgy múlik el, mint egy hullám: természetes módon lecsökken. Azonban az állatoktól eltérően mi, emberek megszakítjuk ezt a természetes folyamatot azáltal, hogy megállítjuk, félretesszük, vagy tompítjuk a megjelenő érzelmeket. Így  feszültség marad a testünkben és tudatunkban egyaránt. Tovább gondolkodunk rajta, vagy olyan védekező reakciókat indítunk be, mint például a harag, vagy bűntudat.”

Ezt én is felismerem. Amint egy rossz érzés megjelenik bennem, ellenállok neki, mint ahogy ellenálltam ennek a növekvő léggömbnek is. „Valójában ijesztő beismerni az olyan érzéseket, mint a gyász, vagy a fájdalom." - mondom. „Nem, nem az.”- válaszolja a zen szerzetes nyugodtan. „Épp ellenkezőleg! Ha folyamatosan félrelököd a szomorúságod, akkor az vég nélkül folytatódhat. Próbálj valóban megállni annak a jeges szélnek a közepén! Engedd, hogy átjárja a csontjaidat, - nem fog a földhöz csapni! Soha nincs túl késő hozzá, hogy megbékélj egy régi érzelemmel. Én magam egyszer így jutottam túl egy nagy veszteségen. Körülbelül két napig tartott. Kisebb dolgokat gyorsabban is meg lehet oldani, és minél többet gyakorolsz, annál gyorsabban tanulsz meg kiegyezni az eseményekkel."

„Én egyszer hónapokig álltam egy hideg, jeges szélben,”- mondom szkeptikusan – „de a gyász nem múlt el.” „Amit érzel, az a harc a gyász ellen, nem maga a gyász.”- ez Loomans reakciója. „Igazán szántál rá időt? Ítélkezés nélkül? Negatív gondolatok nélkül?”

Igaza van. Legtöbbször ilyen gondolataim voltak: még mindig nincs vége? Máskor pedig jövőbeli katasztrófákról fantáziáltam.

„Ha lecsökkented a gondolatok által elfoglalt tér mennyiségét, rá tudsz állni az érzelem ritmusára” - javasolja Paul. „A gyászhoz  jól illenek a lassú mozgások, mint például a kertészkedés, vagy a ruhateregetés. A félelemhez és fájdalomhoz az energetikusabb dolgok illenek, mint például egy erős séta.”

Később le kell írnunk az az úgynevezett allergiáinkat, azokat a pillanatokat, amikor nagyon erős érzelmeket vagy stresszt tapasztalunk. Loomans szerint ezek a fiatalkori, gyermekkori fájdalmas pontok ’kapuk a visszatérő feszültségek feloldásához’.

Én ezt írom: „Az érzés, hogy rosszul csinálom.” Erősen reagálok a  váratlan kedvességre.

Amikor másnap reggel csatlakozom egy másik csoport foglalkozásához, azonnal szembe kell néznem ezzel az ’allergiával’. Az egyik résztvevő gorombán válaszol, amikor bemutatkozom. Valahogy így: „Hol érdekel engem, ki vagy te! Vesztegeted az értékes időnket.” Azonnal érzem, hogy a feszültség megjelenik a testemben. Mivel érdemeltem ki ezt? Kedvem lenne távozni, de eszembe jut az előző lecke. Ez az én allergiám, melyben valószínű, hogy részben a másik tanuló allergiája is szerepet játszik! Már maga ez a megértés megnyugtat, és Loomans tanácsára gondolok: „Legyél olyan, mint egy állat!” Hagyom, hogy az érzelem végigszáguldjon a testemen, és további gondolatok nélkül figyelem meg a kellemetlen érzést. És valóban... Gyorsan eltűnik!

Későbbi eseményeknél is újra segítek magamon ezzel a gyönyörű metaforával: Bele merek állni a jeges szélbe, és bízok benne, hogy nem fog a földhöz csapni.