A legnagyobb mértékű és legfontosabb hatások a pszichológia és a
pszichoterápia területén az utóbbi évtizedekben a buddhista
tanításokból származnak, melyek a depresszió, a szorongásos és személyiségzavarok kezelését klinikai kutatások által igazoltan
elősegítik.
Richard Zentatsu Baker roshi (zen mester) a nyugati buddhizmus
történetének egyik legfontosabb alakja. Történelmi szempontból Suzuki
roshi egyetlen örököse, aki gyakorlatilag felépítette a San-Fransisco
Zen Center-t, és 1972-ben összeállította a híres Zen tudat, kezdő tudat
című könyvet, ami azóta is a zen buddhizmus legelterjedtebb és
legolvasottabb könyve.
15 éve hozta létre híres szemináriumát pszichoterapeuták számára, amelyet minden évben öt napig Rastenbergben (Ausztria) tart.
Myoken mester meghívására Baker roshi kivételes látogatást tesz
Budapesten, hogy a buddhizmusról és pszichoterápiáról tartson előadást,
kifejezetten a lélektannal foglalkozók számára. A programokat mindazok
figyelmébe ajánlunk, akik szeretnék elmélyíteni és kitágítani
ismereteiket és terápiás tapasztalataikat, akik nyitottak a tudat
tradicionális tudományára.
A szemináriumon részt vesz Baker roshi meghívására tanítványa, Ravi Welsh pszichológus, integratív pszichoterapeuta és tréner. 1979 óta zen gyakorló, Ravensburgban és Heidelbergben vezet csoportokat zen és scizhoterápia témában. Californiában, Berkeley-ben szerzett diplomát, az egyetem alatt schizophreniával kapcsolatos kutatásokat végzett Oaklandben. Tagja a Német Pszichoterápiás Társaság vezetőségének és az Európai Integratív Pszichoterápiás Egyesület vezetőségének. A Mainzi és a Deggendorfi Egyetemen tart elődásokat.
|
|
Helyszíne:
OPNI Vadaskert Alapítványi Kórháztanácsterme
Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
(Megközelítés a Lipótmezei u. felől, a Hűvösvölgyi úttól cca 300 m felfelé)
Időpontja:
2009. május 31., Pünkösd vasárnap
Részvételi díj:
helyszíni regisztráció esetén 7000 Ft,
előzetes regisztráció esetén 5000 Ft, (határidő: 2009. május 1.)
Tervezett program:
9:00 - 9:30 érkezés és regisztráció
9:30 - 12:00 szeminárium
12:00 - 13:30 ebéd szünet
13:30 - 17:30 szeminárium
A szemináriumon magyar nyelvű tolmács segíti munkánkat.
Regisztráció:
|
Baker roshi a szemináriumot megelőző szombaton egy különleges előadást tart a Mokusho Zen Ház tagjainak a pilisszentlászlói Hoboji templomban. A szombati programok természetesen mindenki számára nyitottak. Az előadás szorosan kapcsolódni fog a Shoyoroku 21. koanjához: Ungan sepregeti a járdát. A koan angol nyelven letölthető innen .
|
|
Vidéki vagy külföldi vendégeink számára szállást is tudunk biztosítani, amennyiben nem riadnak vissza a kisebb kényelmetlenségektől. Budapesten a Taisenji Zen Templomban, illetve Pilisszentlászlón a Hoboji Zen Templomban van lehetőség megszállni. Azok, akik nagyobb komfortra vágynak, kérjük jelezzék levélben igényüket, és segítünk találni számukra egy megfelelő szállodát a környéken.
Taisenji: 1161 Budapest, Rákosi út 77. Megközelíthető az
Örs vezér teréről 144-es busszal, a Batthyány utcai megállónál
leszállva, vagy a Bosnyák térről a 77-es busszal, a Rákosi útnál
leszállva.
Hoboji: Piliszentlászló
|
|
|