Menu Content/Inhalt
Home arrow Dogen

Newsletter






Login






Lost Password?
Dogen
Eihei Dogen Zenji (1200-1253)
Dogen Kigen japán uralkodói családból származott. Nyolc éves korában, édesanyja temetésén, látva a füstölő felemelkedő füstjét, megérezete a világ állandótlanságát és elkezdte keresni az Utat. 13 éves korában, nagykorúsági szertartása után, elszökött az udvarból. Először a Tendai, majd a Rinzai szekta kolostorában vett menedéket. Megörökölte a Tendai, a Shingon és a Rinzai Zen hagyományok átadását is.
1223-ban tovább keresve az autentikus tanítást Kínába ment. Miután több mestert meglátogatott büszkeség töltötte el. Azt kezdte gondolni, hogy nincsen nála nagyobb mester nemcsak Japánban, hanem a nagy Kínában sem. Ekkor találkozott Tendo Nyojoval, akinek azonnal a tanítványa lett, és ettől fogva éjjel és nappal közvetlen tanítást kapott tőle. Egy nap Nyojo belépve a dojoba ezt mondta: "A Zen gyakorlása, eldobni testet és tudatot. Nem szükséges füstölőt égetni, leborulást csinálni, a Buddhák neveit recitálni, bűnbánatot gyakorolni vagy a Buddhista szentiratokat énekelni. Ha csak figyelmesen ülsz, megtapasztalhatod." Dogen hirtelen megvilágosodott. Később bement Nyojo szobájába, füstölőt gyújtott és ezt mondta: "Azért jöttem, hogy eldobjak testet és tudatot." Nyojo azt mondta: "Már eldobtál testet és tudatot." Dogen leborult Nyojo előtt. Nyojo átadta neki a Dharmát (Siho) és elküldte, hogy saját országában hirdesse a tanítást.


Tenzo - Kyokun Print
Dogen
There are no translations available
Read more...
 
Shobogenzo [11] ZAZENGI | A zazen szabályai Print
Dogen
There are no translations available
Read more...
 
Shobogenzo [33] DOTOKU | Beszéd az Útról Print
Dogen
There are no translations available
Read more...
 
Shobogenzo [12] KESA-KUDOKU | A kesza érdeme Print
Dogen
There are no translations available
Read more...
 
Shobogenzo [59] KAJO | A Buddhák és Pátriárkák mindennapi élete Print
Dogen
There are no translations available
Read more...
 
Shobogenzo [84] SANJI-NO-GO | Karma a három időben Print
Dogen
There are no translations available
Read more...
 
Shobogenzo [86] SHUKKE-KUDOKU | A családi élet elhagyásának érdeme Print
Dogen
There are no translations available
Read more...